JUNIOR PITCH SZAKMAI ZSŰRI

Szabó Simon

Színművész, rendező
1979-ben született Budapesten. Karrierjét 1995-ben kezdte színészként a Valahol Európában c. musicalben. Számos filmszerepe mellett (Moszkva Tér, Zuhanórepülés, Megdönteni Hajnal Tímeát, Pesti Balhé...) színházi előadásokban is játszik. Több kisjátékfilmje után, 2009-ben mutatkozott be nagyjátékfilmes rendezőként (Papírrepülők) melyet ismét kisjátékfilmek követtek. Számos magyar és nemzetközi elismerésben részesült: Simó Sándor díj, Federico Fellini díj, Európa Filmdíj jelölés, FIPRESCI Díj. Marad az űr című filmtervével 2022-ben fődíjat nyert a III. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórumon.

Borsos Miklós

Rendező
Rendező és dramaturg, mellette pedig ha a munka úgy kívánja storyboard rajzoló és compositor. Rövidfilmek és reklámfilmek mellett az NKA támogatásával készült Pesti Balhé című nagyjátékfilm társrendezője, valamint a Drága Örökösök és Keresztanyu című RTL sorozatok dramaturgja és egyik rendezője. 2022-ben Álmodók klubja című filmterve közönségdíjat nyert a III. Gyerek-és Ifjúsági Film Pitch Fórumon.

Pusztai Ferenc

Producer
A Pusztai Ferenc vezette KMH Film műhelyében számos rövid- és nagyjátékfilm, sorozat és nemzetközi ko-produkció készült. A producer a kezdetektől kiemelt szerepet biztosított a pályakezdő filmkészítőknek, Ő indította útjára többek között Kocsis Ágnest, Gigor Attilát, Zomborácz Virágot és Kristóf Györgyöt.
Tagja az International Academy of Television Arts& Sciences-nek (EMMY) , az Európai Filmakadémiának, az Európai Producer Klubnak, az ACE Producer Networknek. A 60. Cannes-i Filmfesztiválon beválogatták a ’Producers on the Move’ programjába, továbbá két egymást követő évben, 2010-ben és 2011-ben is elnyerte az év producere díjat a Magyar Filmszemlén.
Projektjei megannyi ``A`` kategóriás filmfesztiválon szepeltek, Cannes-tól Torontón át Tokióig, és számos fesztiváldíjat nyertek.
Producerként mindig prioritást élvezett szakmai fejlődése, így az elmúlt két évtizedben számos filmszakmai képzésen és műhelymunkán vett részt, hogy lépést tudjon tartani a változó iparral… És így hozta létre az első, Média Integrált Dráma Sorozatot, a Marsra magyar!-t, amely a TikTokon, Instagramon és a Facebookon találta meg lelkes követőit.'Filmjei jelentős elismeréseket kaptak világszerte, és több mint 25 fesztiváldíjat nyertek, köztük „A” kategóriás díjat és FIPRESCI-díjat is.

Kerékgyártó Yvonne

Filmrendező, forgatókönyvíró
2014-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát. 2015 és 2017 között az Inkubátor program mentora. 2016 és 2018 között a Filmtett filmes tábor forgatókönyvfejlesztő előadója. Free Entry című független, coming of age filmje a GoEast filmfesztivál versenyében debütált. 2015-ben a Free Entry rendezéséért a texasi SXSW filmfesztivál rendezői különdíját nyerte el. 2020-ban a Hartung Attila filmrendezővel közösen írt FOMO - Megosztod, és uralkodsz című film forgatókönyvéért legjobb forgatókönyv-díjra jelölték a Magyar Mozgókép Szemlén. Együtt kezdtük című második nagyjátékfilmjét 2022-ben mutatták be a magyar mozik. Egy csapat vagyunk című kisjátékfilmje 2022-ben a Cinemira és a Friss Hús filmfesztivál versenyében, 2023-ban a malmői BUFF filmfesztivál és a Busan-i Children and Youth filmfesztiválon is bemutatkozott.

JUNIOR PITCH DIÁKZSŰRI

IV. GYEREK- ÉS IFJÚSÁGI PITCHFÓRUM SZAKMAI ZSŰRI

Fonyódi Tibor

Fonyódi Tibor

Forgatókönyvíró, az NFI Filmszakmai Döntőbizottság tagja
1965. június 2-án született Budapesten. Első önálló kötete (A KATEDRÁLIS HARCOSAI) 1998-ban jelenik meg a debreceni Cherubion Kiadónál, a regény folytatásáért (A KATEDRÁLIS LEGENDÁJA) 2000-ben Zsoldos Péter díjjal jutalmazzák az év legjobb sci-fi regénye kategóriában. 2001-től történelmi regényekkel is jelentkezik, melyek közül kiemelkedik is a franciául is megjelent ISTEN OSTORAI. Az 1998 óta megjelent regényeit e két zsáner legnépszerűbb darabjai közt tartják számon, melyek húsznál több új kiadást éltek meg az első megjelenésük óta. Forgatókönyvírói pályafutása 2006-ban indul. Azóta számtalan filmnovella és forgatókönyv alkotója. 2019-ig a legtöbbet foglalkoztatott magyar forgatókönyvírók egyike. Fonyódi Tibor a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete (MFE-HSA) és a FilmJus forgatókönyvíró-szekció egyik alapító tagja. A Magyar Írószövetség tagja. 2019-től a Nemzeti Filmintézet Forgatókönyv-fejlesztési Igazgatója, 2021-től a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet filmírás osztályvezető tanára.

Romwalter Judit

Producer, a Sparks Camera & Lighting vezetője
Tanulmányait a franciaországi ÉSIAME-n, a belgiumi HEC-en és két budapesti egyetemen végezte, 2021-ben pedig elvégezte az amerikai UCLA School of Theatre, Film & Television egyetemnek a Produceri szakmai továbbképzését. 1996 óta dolgozik a filmiparban. 2007 óta vesz részt független filmek, nemzetközi koprodukciók és a Nemzeti Filmintézet által támogatott projektek (ko)produkciójában és gyártásában, mint koproducer, illetve producer. Filmjeit olyan fesztiválokon mutatták be, mint Cannes, Montreal, SXSW, San Sebastian, Camerimage, Szarajevó. Hat hét című filmjének világpremierje a 28. Szarajevói Filmfesztivál fő versenyprogramjában volt. Judit küldetése, hogy támogassa a fiatal filmes generációt nemcsak szakmai és technikai hozzájárulással, hanem mentorálással és projektjeik, karrierjük segítésével is.

Takács Ildikó

Igazgatósági tag, DIGIC Group Executive Producer, DIGIC Productions
Az ELTE-n végzett jogot és hallgatott esztétikát. Jogi pályafutását szellemi tulajdonjogra szakosodott ügyvédként kezdte, majd a CEU-n megszerezte jogi képzésének nemzetközi mester fokozatát. Ezt követően Magyarország legnagyobb filmforgalmazó cégénél, az InterCom-nál helyezkedett el, ahol a mozifilm-forgalmazási terület vezetője volt, mely pozícióban jelentős magyar, európai és hollywoodi filmek forgalmazását koordinálta. 2011-ben fejezte be a London City University Bayes (Cass) üzleti iskola Filmes üzleti MBA szakát. 2016 óta dolgozik a DIGIC-nél, ahol az első öt évben a jogi és üzleti ügyekért felelős divíziókat vezette. 2021 óta pedig a DIGIC Productions üzletág Executive Producere, mely terület a saját, animációs filmes tartalmak fejlesztésére és a DIGIC (mint már az Embracer Üzletcsoport tagja) filmipari szereplőként történő pozicionálására fókuszál.

Kollarik Tamás

Filmes szakember, a MOME docense, az NFI Televíziós Döntőbizottságának tagja
Dr. Kollarik Tamás PhD Bánffy Miklós díjjal és Magyar Filmdíjjal elismert filmes szakember, filmalkotó. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi docense. A Magyar Média Mecenatúra program kialakítója és vezetője közel egy évtizedig. A Nemzeti Audiovizuális Archívum és a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató központ volt igazgatója. A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottságának, a Nemzeti Kulturális Alap Filmszakmai Kollégiumának tagja. Az ART Bizottság elnöke. Számos filmes alkotás létrehozásában dolgozott és jelenleg is dolgozik alkotóként, producerként. Hazai és nemzetközi filmszemlék zsűritagja, szakmai konferenciák szervezője, előadója. Több szakkönyv fűződik nevéhez: Animációs körkép``, Mozgókép és paragrafusok, Magyar animációs alkotók I-II., Magyar forgatókönyvírók I., Magyar producerek I., Filmfesztiválkörkép és a A film és jog a gyakorlatban. Egri Lajos: A drámaírás művészete és Zukor Adolf, Rózsa Miklós, William Fox és Pressburger Imre önéletírásai hazai kiadásának ötletgazdája, szerkesztője. Szerzője és szerkesztője Csupó Gábor és Janovics Jenő monográfiájának.

Nyikos László

A Derengő alapítója, cégvezetője
CG szakember és vállalkozó 14 évnyi tapasztalattal az animációs szakmában. A kis kereskedelmi projektektől a Marvel-filmekig sokféle projekten dolgozott szerte a világon. Az elmúlt 8 évben a Derengő magyarországi stúdióvezetője.

GYEREK-ÉS IFJÚSÁGI PITCHFÓRUM DIÁKZSŰRI

Sipos Ábel

A 2022-es Junior Film Pitch Fórum különdíjasa
Sipos Ábel vagyok, 13 éves korom óta rövid filmeket csinálok. A Cinemirán 2x pitchelő vagyok, és tavaly egy Arany Mókust is nyertem

Bősz Mirkó

A Cinemira 2022-es videóversenyének fődíjasa és a Lego kategória nyertese
Bősz Mirkó vagyok, 15 éves. A Vörösmarty Mihály Gimnázium média tagozatára járok. 2016-ban kerültem be a színház, majd onnan a szinkron és a filmezés világába. Szereplőként kezdtem, most már inkább a kamera másik oldalán állok. Tavaly a LEGO katóriában a Cinemira Teen fesztiválon nyertem meg a versenyt. Kisfilmjeimet saját ötlet alapján felveszem, megvágom, ha kell animálok vagy zenét szerzek hozzá.

Csejdy Mihály

A Cinemira Junior Media Csapatának tagja
Csejdy Misi vagyok és kiskorom óta tudom, hogy filmrendező szeretnék lenni. A Vörösmarty Mihály gimnáziumba járok média tagozatra, ahol a mozgóképpel való foglalkozás a mindennapjaimmá vált. Most, hogy már van egy-két kisfilmnek titulálható munkám, a zsűrizéssel és a filmfeszfesztiválozással is szívesen ismerkedem.

Pető Luca

A 2022-es Junior Film Pitch Fórum fődíjasa
már 10 éves korom óta készítek filmeket. Filmrendezés irányában szeretnék tovább tanulni. Ezért szerettem volna elmerülni a forgatókönyvírás világában. Több, sajátos képi világú, illetve experimentális stílusú rövidfilmet készítettem, amely díjakat is nyert. Filmjeim olyan témákat dolgoznak fel, amelyekről nem szívesen beszélünk, mégis életünk fontos, meghatározó részei.

Millei Anikó

A Cinemira Junior Media Csapatának tagja
Idén negyedik alkalommal van lehetőségem a Cinemira Pitch fórumon meghallgatni olyan emberek filmterveit, akik ugyanúgy vonzódnak a filmvilág iránt, akárcsak én. A Gyerekfilmakadémia képzésére jártam több hónapig, részt vettem az NFI által szervezett Szerepcsere filmtáborban is, valamint a DUE Médiahálózat tagjaként szerkesztője vagyok a DUE Tallózó újságnak. Noha ma már inkább a médiában tevékenykedem, a filmek iránti szeretetem megtörhetetlen.

DÍJAK

 JUNIOR FILM PITCH FÓRUM DÍJAK:

Legjobb filmterv

Közönségdíj

DIGIC Különdíj

IV. GYEREK-ÉS IFJÚSÁGI PITCH FÓRUM DÍJAK:

Legjobb filmterv

Közönségdíj

A szakmai zsűri különdíja

DIGIC különdíj a leginnovatívabb filmtervnek

SPARKS különdíj

Kövess minket a Facebookon, Instagramon és a TikTok-on is!

KAPCSOLAT
Email: cinemirafilmfest@gmail.com
Telefon: +36205919882

HELYSZÍN
MOME
Budapest, Zugligeti út 9, 1121.