2023. október 20.

Ismerd meg a legfrissebb gyerek – és ifjúsági filmterveket az alkotóktól és szavazz, hogy ki nyerje az Aranymókus díjat! Az IV. Gyerek -és Ifjúsági Film Pitch fórum egy szakmai találkozóhely, ahol a forgatókönyvírók, rendezők és producerek egymásra találhatnak.

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál negyedik alkalommal rendezi meg a Gyerek-és Ifjúsági Film Pitch fórumot, azzal a céllal, hogy a hazai forgatókönyvírók, írók és kreatív gondolkodók lehetőséget kapjanak a fiatal közönség számára írt film -és sorozatterveik bemutatására, valamint, hogy terveikhez találjanak rendezőket, producereket, szakmai partnereket.

A fődíjról, a legjobb filmtervnek járó 300,000 forintról a gyerekzsűri dönt. A közönség szintén megválasztja a kedvenc projektjét, ami Aranymókus-díjat nyert. A filmes szakmai zsűri pedig visszajelzést ad minden projekttel kapcsolatban és külön díjat ad át.

A fórum menete

A döntősök előadják filmtervüket. Mindenkinek 5 perce lesz arra, hogy meggyőzze a filmes szakemberekből és gyerekekből álló zsűrit, valamint a közönséget a filmtervéről.

Az előadások után a résztvevők “speed dating”-en vehetnek részt, producerekkel, forgatókönyvírókkal, rendezőkkel találkozhatnak.

Szakmai zsűri

Fonyódi Tibor, forgatókönyvíró, a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottságának tagja
Romwalter Judit, producer (Sparks)
Takács Ildikó (DIGIC)
Kollarik Tamás, a MOME adjunktusa

Diákzsűri

Sipos Ábel, a Cinemira 2022-es videóversenyének nyertes (Jövőkép kategória)
Bősz Mirkó, a Cinemira 2022-es videóversenyének nyertese (Lego kategória) és fődíjasa
Csejdy Mihály
Pető Luca, a 2022-es Junior Film Pitch Fórum fődíjasa
Millei Anikó

Díjak

CINEMIRA Film Pitch – Legjobb filmterv – 300,000 forintos fődíj amelyet a diákzsűri ítél oda

CINEMIRA Film Pitch Zsűri – Zsűri különdíj – A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt filmterv

CINEMIRA Film Pitch Zsűri – DIGIC Különdíj

Az esemény a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg.

Időpont: 2023. Október 20. 12:00-13:30
Helyszín: MOME, 1121 Budapest, Zugligeti út 9.

 

Közönség számára a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Kövess minket a Facebookon, Instagramon és a TikTok-on is!