Első szerelmek és csalódások, szülőkkel való kapcsolat, hazugság és őszinteség, elmúlás, a célokért való kiállás, a testvéri kötelék fontossága, barátság és elfogadás, együttérzés – a Cinemirán látható alkotások a gyerekek életét érintő és őket foglalkoztató fontos kérdésekről szólnak. A 6. Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon mintegy 80, a világ számos országából érkezett alkotás hét kategóriában versenyez az Aranymókus díjakért.
A fesztiválon bemutatott filmek nagy részét még ezelőtt soha nem láthatta a magyar közönség. A rövidfilmes versennyel párhuzamosan futó panorámavetítéseken mutatják be először a 2023-as Sundance fesztiválon a zsűri fődíjával díjazott A vadóc (Scrapper) című brit filmet, és az Átjáró az álmokba című Annecy-ben díjazott japán anime-t is.
Október 21-22-én a Corvin moziban zajló Cinemira TEEN a kamasz korosztálynak, míg október 28-29-én a margitszigeti Kristályban futó Cinemira KIDS a kisebbeknek szóló vetítésekkel és interaktív kísérőprogramokkal várja a látogatókat. A fesztiválon ott lesz Gubik Petra, Zsurzs Kati, Elek Ferenc, Gryllus Vilmos és Rujder Vivien is.
“A fiatalok online töltik az idejük egy jelentős részét. A fesztivál nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekek passzív és gyakran magányos fogyasztók helyett, élő platformon, közösségben gondolkodó, tudatos, alkotókká váljanak” – mondja Lakos Nóra filmrendező, a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál igazgatója, aki csapatával számos alkotásra buzdító filmes programmal is készül.
A interaktív programokon a gyerekek népszerű mesehősök szinkronszínészeitől – többek közt Peller Mariann (Barbie), Nemes Takách Kata (Lucy a Gruból), és Szemenyei János (Mario) – leshetnek el műhelytitkokat, de kipróbálhatják magukat a mikrofon mögött és a kamera előtt is: Steinhauser Andrea casting director vezetésével a fesztiválon hazai és nemzetközi produkciókhoz keresnek gyerekszereplőket. A Cinemira TEEN részeként népszerű színészek mesélnek filmes karrierjük alakulásáról a fiataloknak. Faggatni lehet a színészi létről Rujder Vivient, az Átjáróház és a Nagykarácsony, Tenki Rékát, a Seveled és a Mellékhatás, valamint Thuróczy Szabolcsot, az Aranyélet és a Larry szereplőjét. A fesztivál célja, hogy a gyerekek az amúgy is kezükben lévő technikai eszközeiket passzív felhasználás helyett alkotásra használják: a Cinemira mind a két hétvégéjén animációs és rövidfilmeket forgathatnak, a KIDS-en Gryllus Vilmos koncertjét követően a Kaláka alapítójával közösen készíthetnek egy igazi videoklipet a Maszkabál című dalhoz.
A Cinemira TEEN-en a fiatalok találkozhatnak a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyert Magyarázat mindenre című film rendezőjével, Reisz Gáborral, a legjobb nemzetközi film kategóriában a 2024-es Oscar-díjra nevezett magyar animáció, a Kojot négy lelke alkotójával, Gauder Áronnal, és a Cannes-ban rövidfilmes Arany Pálma-díjjal jutalmazott Buda Flóra Annával, a 27 készítőjével.
A kamaszoknak szóló tematikus rövidfilmes blokkokban magyar és nemzetközi alkotásokat, animációkat és élőszereplős filmeket egyaránt találni. Az Apák, anyák blokkban kapott helyet a tavalyi Cinemirán díjazott Chilton Flóra Széllel szemben című alkotása, melyben egy gyermekotthonban élő ikerpár próbálja meg felkutatni a szüleit. Különösen érzékeny társadalmi témával foglalkozik a Ne add fel! blokkban szereplő Én csak táncolok című film. Iránban a nő számára tiltott a tánc a nyilvános térben, de az otthoni környezetben is. Mohammad Valizadegan történetének hőse, Saba azonban vállalva minden kockázatot, megpróbálja megvalósítani álmát, hogy táncossá válhasson. A Sündisznó című film pedig egy nagyon személyes szemszögből mutatja meg az ukrán-orosz háború emberi kapcsolatokra gyakorolt hatását.
A fesztiválon nem csak versenyszekciók, hanem panorámavetítések is várják a látogatókat. A Cinemira TEEN nyitófilmje, a Sundance fődíjas A vadóc (Scrapper) című brit film, Charlotte Regan debütáló rendezése vibráló és lenyűgöző film a kamaszkor és a váratlanul jött apaság örömeiről és szívfájdalmáról. A Cinemira első hétvégéjén lesz először látható a magyar mozikban az Átjáró az álmokba című japán sci-fi anime is. A Mei Hachimoku képregényéből készült alkotás keserédes mese a szerelemről, a gyászról és az életbe vetett hitről. A Cinemira KIDS panorámaprogramjában nyitófilmként lesz látható a Berlinalén Generation Kplus díjat nyert, A tánc királynője (Dancing Queen) című norvég film, és ugyanebben a szekcióban vetítik a Tomi, Polli és a Varázsfény animációt is.
A Cinemirán látható filmek kapaszkodóként szolgálhatnak a gyerekeknek, segíthetnek nekik nyitottabbá válni és jobban eligazodni az őket érő kulcsfontosságú kihívásokban és változásokban. A fiatalok nem csak magukra ismerhetnek ezekben a történetekben, de különböző kultúrákkal is találkozhatnak. A fesztivál legfontosabb elismerése a közönségdíj, hisz arról épp a fesztivál célközönsége, egy gyerekekből álló zsűri dönt.
KAPCSOLAT
Email: cinemirafilmfest@gmail.com
Telefon: +36205919882
HELYSZÍN
Corvin Mozi
1082, Budapest, Corvin köz 1.