Több ezer diák döntött a Cinemira TEEN Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál fődíjáról. Az Aranymókust idén Chilton Flóra: Még emlékszem című filmje nyerte, amely második világháború emlékeit eleveníti fel animációs és élőszereplős technika keverékével. Az alkotás a Legjobb Animációs Kisfilm díját is megkapta a szakmai zsűritől. A 19 év alatti alkotók versenyét Bősz Mirkó LEGO animációja nyerte.

Átadták a legjobb ifjúsági filmek díját vasárnap este a Corvin moziban, hazánk egyetlen, kifejezetten a fiatal közönségnek szóló filmes fesztiválján, a Cinemira TEEN Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztiválon. A Cinemira TEEN a világ legkiemelkedőbb ifjúsági rövid -és nagyjátékfilmjeit mutatja be évről-évre. A fesztivál filmjei idén közel tízezer fiatalhoz jutottak el.
“Az idei nyertes filmek is azt bizonyítják, hogy érdemes a fiatalokat komolyan venni, mind alkotóként, mind zsűriként olyan mély témák érintik meg őket, mint a háború és annak következményei, az abúzus elleni fellépés lehetőségei, a külső elvárásokkal való szembenézés, vagy épp a klímaváltozással való küzdelem” — mondta Lakos Nóra, a fesztivál igazgatója.
A Cinemira TEEN teltházas vetítésekkel, filmes beszélgetésekkel, interaktív programokkal zajlott november 18. és 20. között a Corvin moziban. A fesztivál versenyében 60 rövidfilm szerepelt. A vasárnapi ünnepélyes díjátadón a legjobb rövid animációs, és a legjobb rövid élőszereplős film díja mellett a 19 év alatti alkotók munkáit is díjazták.

A Cinemira kiemelten fontosnak tartja, hogy a fiataloknak szóló filmekről fiatalok döntsenek. Ezért a Legjobb Magyar Ifjúsági Rövidfilmnek járó Aranymókus-díjról és az azzal járó 300.000 Ft-os pénzdíjról több mint 240 középiskola mintegy ötezer tanulója szavazott országszerte. Chilton Flóra Még emlékszem című alkotása nyerte a díjat, amelyben a fiatalok olyan idős emberekkel beszélgettek, akiknek még saját emlékeik vannak a második világháború idejéről.
A rendező egy másik Aranymókust is átvehetett az est folyamán, ugyanis a filmet a fesztivál szakmai zsűrije is díjazta, a Legjobb Animációs Rövidfilmnek járó elismeréssel. “A kevert technikájú film nagyon fontos témát dolgoz fel, melyben az animációt használja a jelen és a múlt összefűzésére. A díjat Chilton Flóra Még emlékszem című filmjének adjuk, melyben a mai Budapest utcáit natúr filmen látjuk háttérelemként, ezáltal egészen közel kerül a múlt, szinte testközelben érezhetővé válik, felerősítve a cselekmény súlyát. 1945 távolinak tűnhet a fiatal korosztály számára, de az izgalmas operatőri munkával megjelenített mai Budapest és a holokauszt túlélők kegyetlen beszámolóinak animációs megelevenedése őket is mélyen megszólíthatja” — dicsérte a filmet a zsűri, amelyet Herczeg Zsófi újságíró, Pálfi Zsolt és Darabos Éva animációs rendezők alkottak. Az animációs zsűri külön dicséretben részesítette Julia Skala és Oscar Jacobson Nyári zápor (Sommerregen) című alkotását. A német rendező személyesen vette át a díjat a vasárnap este.

A Legjobb Kisjátékfilm díját a kanadai Sandra Coppola Trófea (Trophy) című filmje nyerte, amely profi jégkorongozó lány és az edzőjeként dolgozó apja abuzív kapcsolatáról szól. “A film a hétköznapi, családon belüli erőszak témáját, egy szuggesztív tizenéves lány megélését, bátor cselekvését mutatja be erős jelenetekkel, finom gesztusokkal, és Anaëlle Cordon főszereplő emlékezetes alakításával” — indokolta döntését a Kárpáti György Mór, Szakonyi Noémi Veronika és Olasz Renátó filmrendezők alkotta zsűri. A kanadai alkotó videóüzenetben köszönte meg az Aranymókus-díjat. A zsűri egy francia kisfilmet, Amélie Bonnin Na, pá! (Bye-Bye) című alkotását részesítette külön dicséretben.
A Cinemirán nem csak filmeket néznek, de alkotnak is a fiatalok. Vasárnap került sor a Cinemira idei, 19 éven aluliaknak szóló videóversenyének eredményhirdetésére is. A Hollósi Jázmin, Lampert Benedek, Magyarósi Éva, Szirmai Gergely és Puskás Peti alkototta zsűri három kategóriában adott át díjakat a legjobbnak ítélt másfél perces alkotásoknak.

A Bookline-Yettel Betűből képkocka kategória legjobb film díját Mackintosh Esther Anne Frank Naplója című könyvtrailerje kapta. A Jövőkép 2032 kategória legjobb film díját Sipos Ábel Híradó 2032 című alkotása nyerte. A kategóriában külön dicséretet kapott a zsűritől Szeszler Ábel A strucc és Lukácsy Bálint Te is lehetsz a változás című filmje. A LEGO kategória legjobb filmje és a Cinemira Videóverseny fődíjasa is Bősz Mirkó Zoom Out című alkotása lett.
A Cinemira TEEN Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósult meg.
A Cinemira legközelebb 4-12 éves gyerekeknek szóló eseménnyel, a Cinemira KIDS ingyenes online kiadásával jelentkezik idén decemberben.
A Cinemira TEEN 2022 nyertesei:
Legjobb Magyar Ifjúsági Kisfilm:
Még emlékszem / r.: Chilton Flóra
Legjobb Nemzetközi Kisjátékfilm:
Trófea/ Trophy / r.: Sandra Coppola / Kanada
A rövidfilm zsűri külön dicsérete:
Na, pá! / Bye-Bye / r.: Amélie Bonnin / Franciaország
Legjobb Rövid Animáció:
Még emlékszem / r.: Chilton Flóra / Magyarország
Az animációs zsűri külön dicsérete:
Nyári zápor / Sommerregen / r.: Julia Skala, Oscar Jacobson / Németország
A Cinemira Videóverseny nyertesei
Bookline-Yettel Betűből képkocka kategória legjobb film díj:
Mackintosh Esther – Anne Frank Naplója
Cinemira Jövőkép 2032 kategória legjobb film díj:
Sipos Ábel – Híradó 2032
Cinemira Jövőkép 2032 kategória zsűri külön dicsérete:
Szeszler Ábel – A strucc
Cinemira Jövőkép 2032 kategória zsűri külön dicsérete:
Lukácsy Bálint – Te is lehetsz a változás
LEGO kategória legjobb film díj:
Bősz Mirkó – Zoom Out
LEGO kategória zsűri külön dicsérete:
Sándor Bendegúz – Vége
Cinemira Videóverseny Fődíj:
Bősz Mirkó – Zoom Out
KAPCSOLAT
Email: cinemirafilmfest@gmail.com
Telefon: +36205919882
HELYSZÍN
Corvin Mozi
1082, Budapest, Corvin köz 1.