Augusztus 1-én lezárult a Cinemira forgatókönyvíró pályázata, amire közel 100, fiatal nézőknek szóló film- és sorozatterv érkezett be hazai alkotóktól. A döntőbe jutó tervek a Cinemira októberi szakmai napján fognak bemutatkozni a szakmai közönség előtt, és megmérkőzni a 300.000 forintos fődíjért.

Összesen 90 nevezés érkezett a Cinemira III. Gyerek- és Ifjúsági Pitchfórum forgatókönyvíró pályázatára. A profi és amatőr alkotóknak egyaránt szóló versenyre fiatal nézőknek szóló film- és sorozatterveket vártak a szervezők.

Az előzsűri már megkezdte a beérkezett projektek értékelését, az alkotókat várhatóan augusztus végéig értesítik a pályázat eredményéről.

A döntőbe jutó tervek alkotói lehetőséget kapnak, hogy projektjeiket szakmai közönség előtt mutassák be a 2022. október 7-én megrendezésre kerülő III. Gyerek-és Ifjúsági Pitchfórumon, amelynek helyszíne a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).

A döntős film-és sorozatterveket szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak járó 300.000 forintos fődíjról pedig idén is a gyerekzsűri dönt, valamint a közönség is megszavazza a kedvenc projektjének járó Arany Mókus különdíjat.

A pitchfórum résztvevői lehetőséget kapnak arra is, hogy meetingek keretében potenciális támogatókkal és szakmai partnerekkel találkozzanak.

Kövess minket a Facebookon, Instagramon és a TikTok-on is!

KAPCSOLAT
Email: cinemirafilmfest@gmail.com
Telefon: +36205919882

HELYSZÍN
Akvárium Klub
1051, Budapest, Erzsébet tér 12.